Természetes hajlam

„Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.” – Jak 1:14

A ránk, emberekre vonatkozó egyik fájdalmas igazság, hogy természetes hajlamunk van a bűnre. Ez a velünk született hajlam azt eredményezi, hogy könnyen engedünk a kísértésnek. Tökéletlen természetünkben a bűn minden esetben hatékony szövetségesre talál. Ilyen értelemben tehát a bűnbeesés alapvető valóság, a bűntől való tartózkodás pedig csupán kivétel. A lelki ember számára a bűnös cselekedet nem jelent jót, ezért tennie kell valamit ellene.  
A természetes hajlam önmagában nem rossz dolog. Hatalmas áldást jelenthet, ha valakinek hajlama van a tudományra, a művészetre vagy az üzleti életre. A gonoszságra való hajlam az, ami a legnagyobb csalódást okozza az életünkben. 
Hogyan oldja meg Isten ezt a lelki életünk terén kellemetlenséget okozó dilemmát? Az emberiség jövőjére vonatkozó egyik első ígéret a gonosszal szembeni kibékíthetetlen ellentétről szólt, és ezen ígéret alapján kezdhetünk el reménykedni. 
A lelki megújulás folyamatát Isten kezdeményezte azok életében, akik komolyan viszonyulnak a bűn kérdéséhez. Ennek eredményeképpen fokozatosan csökkenni kezd az ember szívében a bűn iránti természetes hajlam. Noha a bűnös természet vitathatatlan valóság marad egészen a test megdicsőüléséig, miközben a lelki életünk fejlődik, a bennünk lakozó gonoszság veszít a befolyásából. A bűn egyre gyűlöletesebbé válik, és a bűnre való hajlam helyét átveszi az önfeláldozás és az odaszentelődés.  

Életemben milyen viszony van a bűnre való hajlam és a feddhetetlenség iránti vágy között?