myBible logó myBible
Fiókom

2023. szeptember 10., vasárnap

Mélység

 „Mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” – 1Kor 2:10

Az isteni mélységek számunkra ismeretlenek, ellenben lehet némi elképzelésünk ezekről. Ha a felszínen látható isteni dolgok, amelyekkel kapcsolatba kerülünk, csodálatba ejtenek és meghatnak, akkor a mélységes dolgok is nagy hatással lehetnek ránk. Ha Isten közelünkben levő dolgai hódolatra késztetnek, akkor az Ő mélységei is örök hódolatra kell, hogy késztessenek. 
Próbáljuk egy szemléltető példával legalább részben megérteni, hogy miről is lehet itt szó. Például: egy csendes öbölben csónakázunk, valahol távol a világ zajától. A part fehér homokja, a kristálytiszta víz, a lágy hullámzás és a parti pálmafák látványa festői képet tár elénk. Egy ilyen csodás fénykép több millió like-ot kaphat. Viszont ez csupán felszínes bemutatása ennek a csodálatos öbölnek. Ha búvárruhát öltünk, és egy kamerával felfegyverkezve néhány méterrel a vízfelszín alá merülünk, akkor látjuk meg az öböl igazi mélységeit. A felszínen semmit sem látunk abból a szín- és formavilágból, ami az öböl vizeiben rejtőzik.  
Ilyen értelemben tehát Isten mélységei arra várnak, hogy szépséggel és jósággal töltsék be a lelkünket. Ez akkor valósul meg, ha megértjük, hogy Isten milyen mechanizmusok által tartja fenn a világot. Különösen a bűntől való megváltásunknak vannak olyan mélységei, amelyeket megértve igazat adunk Istennek minden döntésére és meghozott ítéletére vonatkozóan. Ebben a titokzatos és Isten mélységeit rejtő világban az útmutatónk maga a Szentlélek. Tanuljunk meg Rá hagyatkozni!

Hogyan fejezhetném ki azokat az érzelmeket, amelyeket Isten mélységeinek megértése vált ki belőlem? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.