2023. szeptember 6., szerda
Elv
„Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” – 2Móz 20:3
Az elv általában egy stabil és egyetemesen érvényes alapigazság. Az első parancsolat is egy ilyen elv: a zsidó-keresztény-iszlám monoteizmus elve, mely szerint egyetlen Isten létezik, aki engedelmességet, tiszteletet és imádatot vár el az embertől. Ha valaki megpróbálja az isteni tulajdonságokat egy embernek tulajdonítani, azzal áthágja ezt az elvet, ami súlyos következményeket von maga után.
Az elvre szüntelenül figyelni kell, hogy sem a mindennapi életben, sem a lelki életben ne csökkenjen a szerepe és a jelentősége. Az elv állandó, és nem tűri az időszakosságot. Nincs olyan élethelyzet vagy pillanat, amikor érvényét vagy tekintélyét veszítené.
Istenhez hasonlóan az Ő elvei is csalhatatlanok, örökérvényűek és tökéletesek.
Csak az ember tétovázó, ingatag természete eredményezte azt, hogy az isteni elveket az az állandó veszély fenyegeti, hogy elhanyagolják vagy alábecsülik. Ezért van szükségünk a lelki élet rendszeres karbantartására. Ha lelkiségünk azt igazolja, hogy meg vagyunk győződve a szentség életünkben való jelenlétéről és megnyilvánulásáról, védelmet nyerünk a feledéssel és annak következményeivel szemben.
A mennyei elvek egy olyan összetett rendszer részei, amely védelmet és kölcsönös támogatást biztosít számunkra. A parancsolatok tehát összefonódva támogatják egymást abban, hogy megmaradjon a hatékonyságuk és a jelentőségük. Ha például hetente megemlékezünk arról, hogy ki a Teremtő, akkor nem feledjük el tisztelni a szüleinket, az életet és a tulajdonjogot, ugyanakkor sosem fogunk felületesen viszonyulni a szent dolgokhoz és Isten nevéhez.
Melyik az az alapelvem, amely tartalmazza az összes többi elvet?