2023. szeptember 3., vasárnap
Ár
„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” – 1Pt 1:18-19
Az árak igencsak változóak, főleg gazdasági, politikai és társadalmi instabilitás idején. Általában nőnek (ritkábban csökkennek), s a jelenséget előidéző hátteret az emberek képtelenek befolyásolni. A szolgáltatások és az árucikkek esetében azonban az árfolyam mégis csak bizonyos korlátozások és feltételek eredménye, az emberek esetében azonban a helyzet ennél sokkal összetettebb.
Megfigyelhető, hogy a rabszolgatartás nagy hatást gyakorolt az első keresztény század társadalmára, aminek következményeként az emberi élet is egyfajta árucikké vált: akár 20-30 ezüst értékével megfelelő összegért már el lehetett adni, vagy meg lehetett vásárolni egy embert.
Péter azonban a megváltás áráról beszél, ami által minden ember megszabadulhat a bűn és a halál rabigája alól. Szerinte egy rabszolga vételárának a kétszerese, de még a háromszorosa sem tükrözi az isteni családhoz tartozó ember igazi értékét.
Közönséges kereskedelmi eszközökkel lehetetlen meghatározni megváltásunk árát. Isten Fiának élete olyan értéket képvisel, ami meghaladja az ember képzelőerejét és értékelő képességét.
Következésképpen tehát, számunkra marad a csodálat és a magasztalás, amit folytatni fogunk egy örökkévalóságon át a mennyben, ahol imádni fogjuk Azt, Aki megváltott minket.
Mennyit ér az életem az emberek, és mennyit Isten szemében? Hogyan kellene éreznem magam, és miként kellene viselkednem Isten előtt, tudva, hogy mily sokat tett érettem?