2023. augusztus 31., csütörtök
Gyönyör
„És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” – Mt 3:17
Isten itt mennyei gyönyörről beszél, ami azt igazolja, hogy a gyönyör önmagában nem helytelen. Lehetnek jogos és áldott gyönyörök, mint ahogy tiltott vagy elítélendő gyönyörök is.
Isten itt kijelenti, hogy a Fia eleget tett az összes elvárásnak, és szolgálata összhangban van az előre lefektetett megváltási tervvel. Keresztségekor a Fiú önként mondott le azokról a királyi előjogokról, amelyeket a mennyben birtokolt. Saját döntése alapján egyszerű emberként élt, bebizonyítva ezzel, hogy ha az ember egyesül Istennel, eleget tehet az isteni akaratnak, és elérheti a mennyei mércét.
Az Atya ezzel a kijelentéssel azt akarta hangsúlyozni, hogy az események a megváltási tervet követik, a Fiúval pedig tudatni akarta, hogy Atyja támogatását és oltalmát élvezi, amire igenis szüksége volt, hiszen a pusztai kísértés során kemény csatát kellett vívnia a kísértővel.
Ezenkívül pedig a Mester nyilvános munkásságának kezdetét jelző fontos esemény szemtanúi is bizonyítást nyertek arra vonatkozóan, hogy Ő Isten Fia, és mennyei Atyja támogatásában részesül.
A gyönyör magasztos állapot, amelyben az öröm a hálaérzettel egybefonódva jóérzést, beteljesülést és megelégedést eredményez. A kitűzött célok bizonyos erőkifejtés nyomán való teljesítése eksztázis-közeli élményt vált ki az emberből.
A tökéletes és csodálatos dolgokra várva mi az, ami egyszerű és áldásos gyönyört nyújthat számomra?