myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 29., kedd

Hegycsúcs

 „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégyezren.” – Jel 14:1

A Sion-hegy nem a magasságáról híres, viszont annál nagyobb jelentőséggel bír. A hit történelmének és az isteni vezetésnek a hegycsúcsa. Valamivel több mint 700 méteres magasságával szinte nem is sorolható a hegyek kategóriájába, viszont ha a Galileai-tenger közelében fekvő dombot a „Boldogmondások-hegyének” nevezzük, akkor az egyik legfontosabb magaslatot, a Siont is a hegyek közé sorolhatjuk. 
Mielőtt Dávid meghódította volna, Sion aprócska település volt a hasonló nevet viselő hegy tetején. Később itt építették fel Jeruzsálemet. Idővel Isten lakhelyévé vált – legalábbis a zsidó meggyőződés szerint –, ahol uralkodott, ahonnan áldásokat árasztott a világra, és ítéleteket hirdetett. Az egyik költői megfogalmazás Siont magával Izraellel, Isten népével azonosítja. 
A keresztények számára Sion az utolsó vacsora helyszínét, a felházat jelentette, mert itt jött létre a jeruzsálemi apostoli egyház, innen indult győzedelmes útjára az evangélium. Az első keresztények itt imádkoztak a Szentlélek kitöltetéséért. A megriadt és csalódott tanítványok kis csoportja itt vált olyan erővé, amellyel szemben a sötétség erői el kellett, hogy ismerjék a vereségüket. 
A mai szövegben található profetikus kép bemutatja Jézust a Sion-hegyén a 144 000 társaságában. Ez a legszentebb magaslat, ahol az üdvözültek állhatnak. Ez maga az isteni jelenlét és kinyilatkoztatás hegycsúcsa, ahová mindannyian meg vagyunk hívva. 
Hogyan kell készülnöm arra, hogy ott legyek azok között, akik fölmehetnek az Úr hegyére? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.