2023. augusztus 27., vasárnap
Kilátás
„És felméne Mózes a Moáb mezőségéről a Nébó hegyére, a Piszga tetejére, amely átellenben van Jérikhóval; és megmutatá néki az Úr az egész földet, a Gileádot Dánig.” – 5Móz 34:1
Földi élete utolsó pillanataiban Mózes nem tekintett vissza, hogy szemügyre vegye az utat, amelyen Isten 120 éven keresztül vezette őt, hanem a mennyei jóság és irgalom eredményeként a jövőbe tekintett. Halála előtt nem várt rálátást nyert a jövőre, ezért nem elégedett meg azzal, hogy csak számot vet az Isten és az embertársak szolgálatában eltöltött múltjáról.
Mózes „Gileadtól Dánig” nemcsak földrajzi kiterjedést látott, hanem azt a mennyei gondviselést és vezetést is, amely révén Izrael birtokba vette Kánaánt. Látta az eljövendő Messiást is. Fogalma sem volt arról, hogy mi fog történni vele ebben az Isten által megígért jövendőben, viszont elég volt, hogy tudja: Isten gondot visel a népről, és teljesíti ígéreteit. Mózes lelki szolgálata nem volt hiábavaló, ezért tudott nyugodt szívvel elszakadni a földi élettől.
Mózes a Nébó hegyén megláthatta Kánaánt, ez azonban nem csupán szubjektív élmény volt számára, ami miatt vagy szomorúságot, vagy éppen örömöt érzett. A látomásból megértette azt is, hogy milyen kilátásokat helyezett Isten az Ő népe elé. Látta, hogy az Úr fogja bevinni Izraelt az ígéret földjére, aztán az engedetlenség és a lázadás időszaka után fogságba viszi, majd gondviselésének és áldásának köszönhetően visszahozza őket. Ebben a pillanatban azonban nem ismerhette meg ennek a jövőképnek az összes apró részletét, de Isten a Mózes életével és halálával kapcsolatosan hatalmas meglepetést tartogatott számára: a bűnből való szabadulás előhírnökeként visszahozta őt a halálból.
Mi az én hosszú távú, örök élettel kapcsolatos látásmódom? Hogyan tudnám fejleszteni az élettel, a halállal és a feltámadással kapcsolatos látásmódomat?