myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 24., csütörtök

Teljesítmény

 „És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.” – Zsolt 1:3

A mai szöveg egy nagyon szép képet tár elénk: egy fa, amely az állandóan rendelkezésére álló víz mellett növekszik, s így képes eleget tenni rendeltetésének. Bőséges termést hoz, és a termése sikeresen beérik. Külsőre élettel, szépséggel van tele, és egyensúlyban van az élete. Az év minden napján, még a száraz időszakban is remek formában van. Mondhatjuk tehát, hogy ez a fa kiválóan teljesít. 
Az első zsoltár írója azonban a lelki emberről beszél, akit szembeállít a világi, földi természet uralta emberrel. A „minden munkájában jó szerencsés lészen” kijelentés nem egy fára, hanem egy olyan emberre utal, aki az élet minden területén jól teljesít. 
A szemléltetés által bemutatott fának azért sikerül kivívnia embertársai tiszteletét, mert rendelkezésére áll a vízforrás, amelyből folyamatosan táplálkozhat. Így van ez a lelki emberrel is. Neki is szüksége van a Forrással való kapcsolatra. 
Az előző vers meghatározza a lelki ember stabilitásának és teljesítményének forrását, ami nem más, mint az Úr törvénye. A szövegösszefüggés alapján az Úr törvénye az akkori történelmi időszakban létező Szentírás. 
A lelki ember teljesítményének a kulcsa az állandó és életerős kapcsolódás ehhez az erőforráshoz. A lelki ember nemcsak erkölcsi tanulságokat tartalmazó szép történeteket talál a Bibliában: sikeres életének erejét is a Szentírásból táplálkozva nyeri. 
Lelki szempontból kellően hatékony az életem? Vagy még mindig szükségem van arra, hogy helyreállítsam az erőt adó kapcsolatomat az Igével? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.