myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 23., szerda

Érzékelés

„Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” – 1Kor 13:11

Öt érzékszervünk által érzékeljük a körülöttünk levő fizikai világot, de érzékelés az is, ahogy a kapott információkat értelmezzük, illetve ahogy reagálunk azokra. A körülöttünk levő világot felfoghatjuk gyermeteg módon, helytelenül, de érzékelhetjük felnőttek módjára is, hatékonyan reagálva az ingerekre. Ehhez azonban érett gondoskodásmódra van szükségünk. Az érzékelés, a gondolkodás és a kommunikáció szoros egymásrautaltsági kapcsolatban áll egymással. 
Az érzékszerveink idővel tompulnak. Gyengül a hallásunk és a látásunk, és már csak külső segítséggel képes megfelelően működni. Az idő múlásával a többi érzékszervünk is gyengülhet. Különben az érzékszerveink testünk egészségére is hatással vannak. Ez így természetes, helyes és szükséges is. 
Az érzékelésnek lelki vetülete is van. Az apostol főleg erre utal. Azt szeretné, ha a hitéletben érettségről tennénk bizonyságot. Amikor halljuk, vagy a szemünk segítségével olvassuk az Igét, fontos, hogy az elménk helyesen dolgozza fel a kapott információkat. Az érett érzékelésnek sikerül meglátnia, meghallania a szavak mögött felépített elveket. Isten Igéje tele van metaforákkal, utalásokkal és jelképekkel, amelyek megértéséhez és helyes alkalmazásához érett értelemre van szükség. 
Megértem-e a bibliai jelképeket és szemléltetéseket, amikor olvasom vagy hallgatom az Igét? Vagy van még mit fejlődnöm ezen a téren? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.