2023. augusztus 21., hétfő
Kenyér
„Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt.” – Préd 11:1
A kenyér az Ige egyik legkönnyebben felismerhető jelképe, amely Isten gondoskodására utal. A „Mi Atyánk” mintaimában az egyik kérés a mindennapi kenyérre vonatkozik. Noha ez a metafora elsősorban a táplálékra utal, jelentése a többi létszükségletre is kiterjed: Isten oltalmára, vezetésére és támogatására.
A mai szöveg sok esetben megdöbbentette az olvasót. Vajon a kenyér vízbe dobása nem jelent hanyagságot, megvetést vagy pazarlást egy ilyen értékes és szent erőforrással szemben? Való igaz, hogy ez a kijelentés döbbenetes és zavart keltő. De pontosan ez a szándéka a könyv írójának is. Szeretné felhívni a figyelmünket arra, hogy racionális lényekként fel kell fedeznünk létezésünk értelmét.
Az egyik példázat szerint valaki az éj közepén szomszédjához fordul kenyeret kérni, mert váratlanul vendégei érkeztek. A nem igazán megfelelő időpontban megszólított szomszéd azonban nem tétovázik, és nem is ellenkezik a kérés hallatán.
Nem zúgolódik, hogy ez a kérés keresztülhúzza a számításait, hanem egyszerűen fölkel, és odaadja a kenyeret. Az adományozó számára az egyik legésszerűbb érv az, hogy a kéréssel hozzá forduló személy nem magának, hanem másoknak kért élelmet, és az együttérzés méltóvá teszi őt arra, hogy megkaphassa a kenyeret.
A kenyér vízre dobásának mélyebb értelme éppen erre az önzetlenségre és nagylelkűségre tanít bennünket a létszükségleteinkkel kapcsolatosan.
Hajlandó vagyok lemondani a javaimról, amikor közvetlen vagy közvetett kéréssel fordulnak hozzám az embertársaim? Van kellő bátorságom vízre vetni a kenyeremet, tudva azt, hogy a nagylelkűségem nem marad jutalom nélkül?