2023. augusztus 19., szombat
Jó Pásztor
„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” – Jn 10:11
A földművelés világa mellett a Mester az állattenyésztés, de főleg a juhtenyésztés területéről merített ihletett, amikor példázatokban tanított. A jó pásztorról beszélve, aki testestől-lelkestől a juhaiért él, és kész feláldoznia magát a jószágaiért, nyilvánvalóan a mennyei Üdvözítő megváltást hozó áldozatára utalt. A példázat elhangzásakor a hallgatói közül csak kevesen fogták fel szavai mély értelmét.
Minden pásztor legfőbb foglalatossága a juhairól való gondoskodás. Értük él és hal. Szükség esetén akár az életét is kész kockáztatni, hogy megkeresse és visszahozza elveszett, beteg vagy helytelen magatartású juhát. A nyájban könnyen felütheti fejét a májmétely: az állatok mája megbetegszik, ami magatartásbeli elváltozásokat okoz, s ezzel az egyedet is további veszélyekbe sodorja. Ilyenkor a pásztornak még több gondot kell fordítania a beteg állatra.
A juhoknál is jelentkező kergekór átvitt értelemben a gyülekezetben is felütheti a fejét, ekkor azonban a Nagy Pásztor és a munkatársai kénytelenek közbeavatkozni. Ilyenkor beszélhetünk a hitehagyásról vagy a hitehagyás kockázatáról. Ebben az esetben az egyik legjobb megelőző tényező a minőségi táplálék. Dávid a 23. zsoltárban azt mondja, hogy az Úr füves legelőkhöz és csendes vizekhez vezeti őt. Ezek a jelképek megfelelő gondoskodásra, kényelemre és biztonságra utalnak. Következésképpen a mennyei gondoskodásban részesült személy sosem akar majd elszakadni Isten házától. Ennek a jelképnek nincs is szüksége további magyarázatokra. A nyáj egyben maradását és egészségét a pásztor minőségi szolgálata szavatolja.
Az embertársaimról való gondoskodásom milyen mértékben hasonlítható a Jó Pásztor szolgálatához?