2023. augusztus 15., kedd
Ítélet
„Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!” – Lk 23:40
A megtért gonosztevő azonnal reagált a bajtársa gúnyolódására, felrótta együttérzésének hiányát, és azt, hogy nem veszi figyelembe, hogy lényegében mindhármukra ugyanaz a sors vár. Az „ugyanazon ítélet” kifejezéssel lényegében a halálos ítéletre utal, de nem tesz különbséget az elítéléseik okai között.
A két gonosztevő saját bűnös élete miatt kapott halálos ítéletet, de Jézus esetében ez nem állt fenn. Az Ő elítélése súlyos visszaélésnek, az emberi igazságszolgáltatás semmibevételének bizonyult, amit csak fokozott az ítélethozók gyávasága és gyengesége. Jézust az akkori elöljárók politikai megfontolásból ítélték halálra, miközben a két gonosztevő esetében teljes jogú igazságszolgáltatásról volt szó.
Ebben a golgotai jelenetben tehát kétféle halálról van szó, amit ha alaposan szemügyre veszünk, a két ítélethozatal között is hatalmas eltéréseket fedezhetünk fel. A gonosztevők kivégzése vétkeik következménye volt, haláluknak nem volt engesztelő értéke, még saját bűnösségükre vonatkozóan sem. Haláluk nem eredményezhette a bűntől való szabadulás reménységét.
Ezzel szemben a Mester halála az egész világ számára a bűntől való megváltás árának megfizetését jelentette. Jézus a saját halála alapján biztosíthatta a megtérő gonosztevőt arról, hogy része lesz az igazak feltámadásában.
Mit tanulhatok ebből az esetből, mely során egy joggal halálra ítélt ember az örökélet biztosítékát kapta meg?