2023. augusztus 12., szombat
Rend
„Mily szépek a te sátoraid, óh, Jákob! A te hajlékaid, óh, Izráel! Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint cédrusfák a vizek mellett!” – 4Móz 24:5-6
Bálák átkot akart kérni Izrael népére, ezért fogadta elégedetlenséggel a Bálám által kapott látomást, mely rámutatott az Isten népének táborát jellemző rendre. A törzsek sátrainak elhelyezkedési rendjét Isten határozta meg, majd közölte azt Mózes által. A gyülekezet sátrának minden egyes oldalával egy irányban három-három törzs sátrai álltak, és szigorú szabályok vonatkoztak azokra a személyekre is, akik a szentély különböző részeit csomagolták, szállították és szerelték. A szent szabályzatot senki sem hághatta át.
Salamon templomának építésekor még nagyobb rendre és szervezésre volt szükség. Ennek köszönhetően az építőtelep helyszínén már egyáltalán nem kellett igazítani a beépítendő köveken vagy építőanyagokon. Minden előre meg volt tervezve és szent gondoskodással előkészítve.
Pál apostol Krisztus egyházát az „Úr szent templomának” nevezi, ezzel igyekszik megelőzni bármilyen rendetlenséget és zűrzavart. Isten az Ő Szentlelke által pontosan ezért látta el egyházát különböző lelki ajándékokkal. A talentumok közötti kapcsolat egységes egészet alkot, ami harmonikus és hatékony működést biztosít a közösség számára. Isten ezt az eszményképet állította minden időben népe elé. Urunk a rend és a szervezettség Istene.
Az Isten által támogatott szervezetben hol a helyem, és milyen feladat hárul rám?