2023. augusztus 10., csütörtök
Őszinteség
„Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.” – 2Sám 11:9
Melyik katonai akadémián tanulta ez a hettita idegen, hogy háborús időkben önsanyargatóan kell viselkednie és ilyen hűséget kell tanúsítania? Dávid minden kétséget kizáróan közölte vele, hogy immár hazamehet, és gyönyörű feleségével töltheti az éjszakát. Uriás kötelességtudata azonban erősebbnek bizonyult a királyi jóváhagyásnál.
Uriás a becsületesség és a hűség emlékoszlopaként reményteljes leckét nyújt mindazok számára, akik azért keseregnek, mert szerintük túlságosan nehéz őszinte és tisztességes jellemet fejleszteni ebben a megvesztegethető, züllött, visszaélésekkel teli világban. Ez a jellemes ember megismerte a választott nép által birtokolt igazságot, és ennek az igazságnak a lelki szépsége és gazdagsága meghódította őt. Mivel hosszú időt töltött Jóáb közelében, Uriás minden bizonnyal megállapíthatta, hogy az elmélet nem minden esetben egyezik meg a gyakorlattal, szíve mégis az elfogadott elvekhez ragaszkodott, amelyektől semmi sem tudta eltántorítani.
Idegen hettitaként nem a puszta véletlennek köszönhette, hogy ilyen magasra jutott Izrael katonai hierarchiáján. Ennek nyitját erkölcsi életminőségében kell keresnünk. Elszántsága és engedelmessége határozott döntésének volt az eredménye, amellyel eltökélte, hogy azt az igaz utat fogja járni, amelyet Isten mutatott népének.
Mondhatjuk azt is, hogy mindez a Szentlélek munkájának az eredménye, amit azok életében végez, akik az Isten iránti engedelmességet választják, történjék bármi. Ilyen szempontok alapján Uriást tekinthetjük Énok, József, Illés és Dániel testvérének is. Az örökkévalóságban majd fény derül annak a nagyon sok ismeretlen embernek a nevére is, akik hozzá hasonlóan szintén az Isten iránti tisztességes, őszinte és tiszta életet választották.
Mi az, ami még meggátol abban, hogy az Isten iránti őszinte emberek közé soroltassam?