Áldozat

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” – Róm 12:1

Az Istennek áldozatul bemutatott élet nagyon szép szemléltetése az igazi keresztény tapasztalatnak. A keresztény ember ezáltal ismeri el, hogy életét Isten uralja, és az Úrnak joga van rendelkezni az ő életével. Ezenkívül testi és lelki élettel kapcsolatos magatartása és tisztelete is nagymértékben hozzájárul az imádat és hódolat lelkületének kialakulásához.  
Pál sokatmondóan állítja, hogy az Istennek odaszentelt élet gyakorlatilag imádat és Istennek bemutatott áldozat. Az „okos tisztelet” kifejezés a hívő ember testi egészségére és Istennel való személyes kapcsolatának józan és ésszerű vetületére vonatkozik. 
Pál kijelentése szempontjából a személyes egészségi állapot Isten iránti felelősségvállalássá lép elő, ami sokkal többet jelent annál, mint önző módon működésben tartani a testünket csupán azért, hogy jó erőben legyen és kiválóan teljesítsen. Az egészség és annak megőrzése a vallásos élet része, s ezáltal a személyes méltóság érzését is erősíti. 
A keresztény ember Isten tulajdona, ezért a testi jóléte hálára és dicsőítésre készteti őt. Amikor pedig szenvedésben van része, tudja, hogy hová kell folyamodnia gyógyulásért, támogatásért és segítségért. Igazuk van az orvosoknak, amikor azt mondják a betegnek, hogy ők a betegséget kezelik, a gyógyulást viszont Isten adja.  
Odaszentelem-e teljes mértékben Istennek a fizikai és a lelki életemet?