Véka

„Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” – Mt 5:15

A vékának nem az a rendeltetése, hogy alárejtsük a gyertyát vagy a lámpást. Általában a gabona mérésére használják, régebben pedig még a halászatban is alkalmazták. Ha tehát nem célszerűen hasznosítják (például a szájával lefelé fordítva elrejtik alá az égő lápmást), lényegében értelmetlenül, természetellenes módon aknázzák ki a benne rejlő lehetőségeket. Jézus ezért figyelmeztet, hogy senki se tegyen ilyet. Legfeljebb csak akkor, ha a lámpás fényét biztonsági okokból el kell rejtenie – de ez már teljesen más helyzet. 
Átvitt értelemben az ember önkéntelenül is véka alá rejti a lámpást, ha jelenléte és másokra gyakorolt befolyása nem az Isten által elvárt pozitív értékek között működik. Normális körülmények között a keresztény ember élete a világban önmagában fényforrás, mely példájával befolyást gyakorol embertársaira. Maga a világ Megváltója, a világ Világossága parancsolta meg, hogy világítsunk. Amikor valaki nem „működik” megfelelően, lényegében véka alá rejti a fényét, ami azonnali beavatkozást tesz szükségessé, hogy a dolgok újra helyreálljanak. 
A véka a legtöbb esetben épp saját hanyagságunkat vagy közömbösségünket jelenti. Ha engedjük, hogy a dolgok csak úgy maguktól megtörténjenek, és lemondunk az éberségről, az ellenség azonnal munkába áll, és eltompítja azt a világosságot, amit Isten helyezett az életünkbe, hogy mások javára felhasználjuk. Ilyenkor nagyon gyorsan magunkba kell szállnunk, és a lámpásról fel kell emelnünk a vékát. A világosság hordozóinak szüntelenül őrködniük kell saját fényük felett. 
Hogyan kell használnom a saját világosságomat, hogy ne ártsak a körülöttem élőknek, ugyanakkor segítsek nekik abban, hogy ne járjanak a sötétségben?