Nemlét

„Akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” – Ef 2:1-2

„Lenni vagy nem lenni” – ez itt a kérdés. Shakespeare mondata a keresztény életre és tapasztalatokra is alkalmazható. Aki a világban van, az nincs Isten országában. Aki pedig Isten országában van, az már nincs a világban. A halál és az élet állandó ellentétben áll egymással. A világi normák és szabályok szerinti életnek lelki halál a következménye, az isteni elvek szerinti élet pedig a bűnnel szembeni halált jelenti.
A bűnnel szembeni halál lényegében metafora, mely bemutatja a világi élettel és magatartással szembeni távolságtartást. A világi életmodellben az erősebb megalázza és igájába hajtja a gyengébbet. Ebben a rendszerben csak az erősek élik túl, a gyengék pedig eltűnnek.
A materializmus szerint ilyen rendszerre van szükség az életerős emberi populáció kialakulásához. Ilyen alapon tehát szükségessé válik a gyengék kiiktatása.
A világgal szembeni halál alapját a gyengékről és a bűnösökről való isteni gondoskodás képezi. Az Úr helyreállítja őket, és életet önt beléjük, hogy ne csak ebben a világban éljenek, hanem egy örökkévalóságon át. Pál apostol erre a rendszerre vonatkozóan jelentette ki, hogy amikor gyenge volt, igazából akkor volt erős és mindenre képes Isten ereje által.
Milyen mértékben élek még a világnak? Szükségem van-e arra, hogy Istennek és az Ő dicsőségére éljek?