2023. július 23., vasárnap
Természet
„Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon.” – Jel 7:3
A szentek elpecsételésének jelenetében feltűnik egy figyelemreméltó felsorolás: föld, tenger és fák. Miközben Isten hosszútűrése a bűnösökre is kiterjed, mert igyekszik minél több embert megmenteni, az isteni gondviselés figyelmét a természet és a környezet sem kerüli el. A szöveg azt sugallja, hogy a hűségesek elpecsételése után a természeti katasztrófák szelét már nem lehet visszatartani, ezért a világ pusztulása elkerülhetetlenné válik.
A természet egészsége és szépsége számos ökológiai tanulmány és program témáját képezi. Ez alól a politika sem kivétel, mely igyekszik kiaknázni minden apró részletet vagy utalást a természet védelmére és művelésére vonatkozóan.
A keresztényeknek nem kellene megvárniuk a környezetvédelemre fogékony politikák megjelenését. Isten már a teremtéskor megparancsolta az embernek, hogy vegye komolyan a természet védelmét és művelését. Az ember még a bűnbeesés előtt feladatul kapta környezete védelmét. Már a Szentírás első lapjain olvashatunk erről.
A szeleket visszatartó angyalok feladata egy bizonyos ideig óvni a természetet, az embereknek pedig a mennyei angyalokhoz csatlakozva kellene munkálkodniuk a természeti erőforrások értékeinek és szépségeinek védelme és helyreállítása érdekében. A természet védelme és megőrzése mind az oktatásban, mind pedig az ember lelki életében kulcsfontosságú szerepet játszik.
Milyen elégtételt nyújt számomra az élettel teli, mozgásban levő természeti környezet, amelybe én is beépülhetek mind testileg, mind érzelmileg?