2023. július 19., szerda
Tanulság
„Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” – ApCsel 10:34- 35
Miután a látomásban meg kellett ennie a tisztátalan állatokat (lásd: ApCsel 10:9-16), Péter viszonylag összezavarodott az Isten által mutatott dolgok értelmezésére vonatkozóan. Amikor rájött, hogy Isten valójában Kornélius hitét tisztelte meg, megértette korábbi látomásának jelentőségét is. Isten nem a nemzeti hovatartozásuk alapján különbözteti meg az Őt keresőket. Ez azonban még az apostol számára is megdöbbentőnek tűnt. Péter sosem lett a pogányok nagy apostola, noha abban a pillanatban tisztán megértette Isten üzenetét.
A „tanulság” kifejezés egyik jelentése – az „erkölcsi magyarázat” – tehát ebben a történetben is fellelhető. Erre érdemes nekünk is odafigyelnünk, amikor olvassuk vagy tanulmányozzuk Isten Igéjét. Az üzenet, amire Isten utal, néha túlmutat a Biblia által említett helyen és időn, ezért kötelességünk feltenni a kérdést: mi a tanulság ebből számomra itt és most?
A szent szöveg tanulságának felfedezése lehet személyes jellegű, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a bibliaszöveg többféle erkölcsi magyarázattal is szolgálhat az igazság különböző kutatói számára. Isten jogot formált arra, hogy eltérő módon szólítsa meg az embereket. Igazságát személyre szabottan alkalmazza hűségesei különböző kategóriáira vonatkozóan, viszont tökéletes összhang van a személyes tanulságok és az általános, alapvető igazságok között, hogy a Szentírás továbbra is állandó fényforrásként szolgálhasson az igazak ösvényén.
Sikerül-e mindig megértenem a Szentírás szövegét? Hogyan mélyíthetem el lelki életem e területét?