Szerénység

„Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát.” – Ef 3:8

A szerénység bizonyára az egyik legszebb emberi jellemtulajdonság, ami megmutatja az ember személyes, igazi értékét. Amikor valaki igyekszik nagyobbnak tűnni, mint amilyen a valóságban, erőlködésével saját érdekei ellen ténykedik, amivel azonban csak megvetést és elutasítást vált ki az emberekből. Amikor azonban valaki nemes és jó tulajdonságokkal bír, nem érzi szükségét, hogy fitogtatnia kellene lelki gazdagságát, hanem engedi azt természetes és egyszerű módon megnyilvánulni. A személyes értékek megmutatkozásának feltételeit a szerénység képes a legjobban biztosítani.
Joggal tartjuk Pál apostolt a teológiai gondolkodás és a keresztény missziómunka titánjának. Önmagáról azonban szerénységgel beszélt az apostol. A különböző akadémiai pozíciók vagy titulusok, rangfokozatok terén alapos oka lett volna fitogtatni a képességeit, amiket Gamáliel tanítványaként, később pedig Krisztus különleges hírnökeként sajátított el. Ezzel szemben hagyta, hogy a tettei beszéljenek helyette, figyelmünket visszafogottsággal és szerénységgel irányította a küldetésére.
A saját magáról alkotott szerény véleménnyel szemben Pál úgy beszél az evangéliumról, mint Krisztus semmihez sem fogható gazdagságairól. Azzal, hogy ezt a metaforát használta, még inkább igazolta saját jellemének szépségét. Amikor a sebezhető és ingadozó emberi lény találkozik a megmentő Igazság mélységes fenségével és magasztos voltával, betelik világossággal és szépséggel.
Ami engem illet, mit tehetnék, hogy életem meggyőzőbb bizonyságot tegyen a szavaimnál?