Halál

„Akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.” – 1Kor 15:54

A mai szövegben az „elnyeletett a halál diadalra” kifejezés egy szófordulat, amely kifejezi a halál fölötti győzelem magasztos voltát. Napjaink realitásai azonban nem sok reménnyel kecsegtetnek, ezzel szemben Isten számos ígéretet tett az embernek erre vonatkozóan. Az általa teremtett lényekbe helyezte az élet és a fejlődés lehetőségét, az emberbe pedig külön az öröklét fogalmát is.
A tökéletesség és örökkévalóság eszményképe mindig is felül tud kerekedni az aggodalmak és a szomorúság felhőin. Az emberi lélek e mély értelmezési képességének következményeként minden egyes kultúra és civilizáció a maga módján képzeli el a halálon túli életet.
A halál az emberi lét elkerülhetetlen állomása. A mai szöveg azzal a gondolattal folytatódik, hogy a halál gyilkos eszköze a bűn. A bűnnel együtt a halál is belépett a világunkba, és mindent az uralma alá vont. Ennek következményeként az Ádám után született emberek már Ádám bűnös, elbukott természetét örökölték.
Mivel a halál megkerülhetetlen és tagadhatatlan valósággá vált, Isten lefektetett egy a haláltól való szabadulási tervet: „Feltalálta” a feltámadást.
Az Igében kijelentett igazságokon és Fia feltámadásának valóságán túl Isten számos módon utal a feltámadásra. Szeretetének országában el fogja törölni a bűnt és ezzel együtt a halált is. Mivel a Szentírás alvásnak nevezi a halált, hogyan nevezhetjük az ébredést ebből az „alvásból”?

Hogyan erősíthetem meg a reménységemet és a hitemet saját feltámadásomra vonatkozóan?