Rövidlátás

„És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük.” – Lk 24:31

Az Emmausba tartó két tanítvány nem volt vak, ennek ellenére a szemük nem volt képes meglátni a valóságot a maga teljes szépségében és ünnepi pompájában. Miközben az egész teremtett világ örült annak, hogy az élet legyőzte a halált, ez a két tanítvány csupán a szomorúságot, a veszteséget és a csüggedést látta. Korábban abban reménykedtek, hogy a közelmúltban átélt jeruzsálemi események gyökeres változást eredményeznek mind társadalmi, mind pedig politikai téren, de Jézus halála kioltotta belőlük az utolsó reménysugarat is. Pedig Mesterük élt, és mellettük haladt az úton, csakhogy az elméjüknek és a szemüknek túl nagy erőfeszítésbe került elhinni ezt a tényt, helyette inkább a tehetetlenséget és a beletörődést választották.
Néhány órán keresztül ismételgették egymásnak az eljövendő Messiásra vonatkozó fontosabb idézeteket. Erre a bibliatanulmányozásra szükség volt később is. Értelmi és érzelmi rövidlátásuktól azonban csak nagy nehézségek árán tudtak megszabadulni. Eközben addig- addig gyűltek körülöttük az érvek, mígnem már nem volt más választásuk, mint elismerni a csodálatos valóságot: Jézus él, és ott van velük, Ő töri meg a kenyerüket, és mond áldást rá.
Amikor a rövidlátásuk el lett távolítva, és a hitük újjáéledt, Jézus eltűnt a szemük elől. De már nem is volt szükség az Ő fizikai jelenlétére, mivel a hitüket már sikeresen helyreállította. Ettől a pillanattól kezdve lelki szemük meglátta az eljövendő dicsőséget, és a Mester eltűnése még inkább serkentette és táplálta új látásmódjukat.
Helyesen látom-e az isteni valóságokat ahhoz, hogy ne a tehetetlenség és a beletörődés kerítsen hatalmába, amikor körülöttem forrong az élet?