Kisebbség

„Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele.” – Jel 12:17

Van két emberi szükséglet, amely állandó versengésben áll egymással: a hovatartozás és a kiválóság. Az lenne az ideális, ha a kettő meglenne egymás mellett, de világunkban sajnos ez nem működik. A többséghez tartozva általában rádöbbenünk, hogy a majoritásból hiányzik a kiválóság, ha pedig minőségre és tisztaságra törekszünk, azt kell megállapítanunk, hogy a kisebbséget képviseljük.
Isten népe sosem tartozott a többséghez, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – legalábbis bizonyos történelmi korokban – megerősödjön. A választott nép meghatározó voltát egyetlen esetben sem a hatalmassága biztosította, hanem meggyőződéseinek ereje.
Ettől lett vonzó és kívánatos a maradék. A maradékhoz való csatlakozás feltételei azonban elég nehezek voltak ahhoz, hogy ne rohamozzák meg a jelentkezők. Noha a választottak száma viszonylag alacsony maradt, a maradék mégis sok esetben kivívta a többség tiszteletét és elismerését.
A maradék azonossági jegyei közé tartozik az Isten iránti engedelmesség – amit az isteni törvények iránti érdeklődés és tisztelet bizonyít –, valamint a Jézus Krisztus bizonyságtételének és a bibliai próféciák által nyújtott vezetésnek az elfogadása. Isten törvényeinek a megtartása a szeretet cselekedete, hiszen a parancsolatok alapja is a szeretet. Jézus bizonyságtétele pótolja mindazt, ami a mennyei szentséget tükröző, de még nem teljesen kialakult emberi jellemből hiányzik.
A következő időszakban Izrael maradékának a világ elé kell tárnia az evangélium erejének legfenségesebb bizonyítékát, ami nem más, mint az Isten akarata szerinti engedelmes és szent élet.
Mennyire került közel a szentséghez és a tökéletességhez az a lelki kisebbség, amelyhez én is tartozom?