Kéz

„És az Úrnak keze vala ő vele.” – Lk 1:66

Keresztelő János születésekor Zakariás, az édesapa, amikor nevet kellett, hogy adjon születendő fiának, arra kényszerült, hogy egy táblára felírja a fiú nevét. Ez az eset, mint ahogy a János gondviselésszerű születéséhez köthető más részletek is, felkeltették a környék lakosságának érdeklődését, ugyanakkor szent félelmet is ébresztettek bennük. Nyilvánvaló, hogy az Úr keze volt ezzel a megígért fiúval. Az „Úr keze” metafora Isten hatalmára és közbelépésére utal, ami megmutatkozott Keresztelő János születésében és növekedésében, valamint teljes munkássága idején.
Tágabb értelemben az Úr keze tartja fenn az élőlényeket, és gondoskodik minden általa teremtett lény szükségleteiről. Erről írt az ismeretlen zsoltáríró is: „Megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal” (Zsolt 104:28).
A kéz igen bonyolult emberi szerv, amely képes nagyon sok funkciót ellátni, de végeredményben azonosul az illető személy tetteivel és tettei mély jelentőségével.
Ha egy betegség miatt az ember nem használhatja a kezét, az nagymértékben hátrányosan érinti az illető életét. A kéz a legfőbb eszköz, amely által véghez visszük mindennapi teendőinket. A kezünk cselekedeteink összességének jelképe.
Fontos tehát, hogy a kezünk tiszta legyen. Itt azonban elsősorban nem a személyes higiéniáról van szó, hanem tetteink lelki alapjáról, erkölcsi értékéről. Tiszta szívvel dolgozni azt jelenti, hogy cselekedeteink őszinteségről, becsületességről és jó szándékról tesznek bizonyságot.
Milyen jelentősége van minden egyes műveletnek, amit a kezemmel végzek?