Eledel

 „Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.” – Jn 4:34

A „mindennapi kenyerünk” kifejezés kiválóan szemlélteti azt a napi eledel-mennyiséget, amivel a szervezetünk táplálkozik, s amire szüksége van az egészséges működés érdekében.
Isten az Ő előrelátásában létezésünk e vetületét az éhség- és a szomjúság-érzettel látta el, emellett pedig felruházott a jóllakottság érzetével is.
Jákob kútjánál a Mester a Krisztus evangéliumát hallgatni jött samaritánusok előtt használta az
„eledel” kifejezést, amivel arra utalt, hogy Ő maga szenvedélyesen törekszik megmenteni az embereket. Ez volt a küldetése, ami az Atya akaratával is megegyezett. Szolgálatát az éhes ember étvágyához hasonlítható szenvedéllyel végezte.
Néhány órával korábban Jézus a kútnál várta vissza az élelemért távozott tanítványait. Ebédidő volt, és ki volt fáradva. Ekkor egy samáriai nő jött vizet meríteni, hogy enyhíthesse saját maga és családtagjai szomjúságát. A Mester kihasználta az alkalmat, és felkínálta neki az élet vizét.
Jézus olyan szenvedéllyel és odaadással törődött evvel a lélekkel, aminek a hatására a testi éhsége háttérbe szorult. Amikor a tanítványok megjöttek az élelemmel, azt hitték, hogy időközben Jézusnak már hozott valaki ennivalót.
A helyzetre azonban egészen más volt a magyarázat: Jézus emberek iránti szeretete oly nagy, hogy képes háttérbe szorítani még a testi éhségét is.
Fűt-e a szenvedély, amikor embertársaim szükségleteit próbálom kielégíteni? Kész vagyok feláldozni bármit saját szükségleteim közül, hogy mással jót tehessek?