2023. július 2., vasárnap
Formálhatóság
„A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.” – Jak 3:17
Az Istentől származó bölcsesség nemes és tiszta jellemet formál, amelynek a meghatározó vonásai között találjuk az állandó változásban levő helyzetekhez és körülményekhez való alkalmazkodási képességet is. A Jakab apostol által javasolt formálhatóságot nem szabad kiragadnunk a szövegkörnyezetből csak azért, hogy inkább a körülmények iránti függőséget jelentse, és ne az elvhűséget vagy az örök, biztos és változhatatlan igazságok iránti engedelmességet.
Mielőtt az apostol a formálhatóságról beszélne, kijelenti, hogy a mennyből származó bölcsesség tiszta. Ez a tisztaság azt jelenti, hogy a nemes és nehezen befolyásolható jellem következetesen kitart az élet igazi alapelvei mellett. A részrehajlástól mentes egyediség, amivel Jakab zárja a felsorolást, hasonlóan helyes és becsületes magatartásra vall.
Ebben a felsorolásban a formálhatóság vagy engedelmesség hangsúlyozza az alkalmazkodó képességet, amelyre az igazi tanítványnak szüksége van a tanulás és a fejlődés érdekében. Különben hogyan fejlődhettek volna az apostolok, ha nem fogadták volna el a változást és az új igazságokhoz való alkalmazkodást, amelyeket a Mester szüntelenül eléjük tárt?
A formálhatóság segít gondolatainkból és cselekedeteinkből fokozatosan kiiktatni a működésképtelen, erkölcstelen vagy bántó elemeket, és azokat értékes, megbízható és követendő elemekre cserélni. Ez a jellemtulajdonság egyetlen fejlődési szakaszból sem hiányozhat. Folyamatosan tanulnunk kell másoktól, és az általunk megismert működőképes elemeket másoknak is át kell adnunk.
Mennyire kell formálhatóvá lennem ahhoz, hogy miközben személyesen fejlődöm, nehogy rossz útra térjek?