Harc

 „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” – 2Tim 4:7

A harc és a küzdelem elkerülhetetlen, bármennyire is szeretnénk semleges, el nem kötelezett területen maradni. Igazat kell adnunk Coșbuc-nak, amikor kijelenti: „Küzdd hát az életedet, harcolj szeretettel, vággyal!” Méróz lakosainak bűne az volt, hogy tétlenül álltak, miközben részt kellett volna vállalniuk az Úr harcaiban. Bibliában feljegyzett történetük arra emlékeztet, hogy a közöny és a nemtörődömség a teljesítetlen küldetés vétkét hozza magával. 
Az apostol itt visszatekint az életére és a munkáságára, és elégedettségének ad hangot. Isten is így tekintett vissza a teremtés napjaira, és minden alkotását megfelelőnek, jónak találta. Pál futásának és küzdelmének a végén kijelenti, hogy elégedett, ugyanakkor belenyugodott abba, hogy tevékenysége hamarosan véget ér. 
Az apostol elégedettségében azonban nincs semmi helytelen vagy bűnös elem, mivel Timótheusnak felvázolt munkássága nem drámaian hősies vagy vitéz tettekből, hanem az életében munkálkodó isteni hatalom bizonyítékaiból állt. Ennek tudható be, hogy a halálon túl látta az Úr megváltottainak babérkoszorúit, akik között látta önmagát is.  
Vallásos élete első szakaszában a tárzusi Saulus Jézus és követői ellen harcolt. Damaszkusztól kezdődően azonban már szívvel-lélekkel Isten ügyének szentelte az életét. Amikor visszagondolt tevékenysége korábbi szakaszára, teljes meggyőződéssel hitte, hogy Krisztus áldozata elégséges ahhoz, hogy megbocsássa a múltat, és helyrehozza a jelent. A számára nemsokára véget érő nemes harc Istennel ápolt szoros kapcsolatának volt az eredménye. Ezért tudott békés és nyugodt maradni, és ezért bízott Jézus Krisztus feltámadásának erejében. 
Az én harcaimnak melyek a céljai? A jóság, a hit és az igazság harcosa vagyok?