Korlát

 „És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert? És azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább!” – Jób 38:8, 11

Jób könyvében Isten azokról a korlátokról beszél, amelyeket Ő határozott meg a természetben, mivel ezeket látta szükségesnek alkotása megfelelő működése és biztonsága szempontjából. A mai szövegben a tengerparti homokról beszél, ami a tenger hullámainak határát képezi. Itt utalást találunk Isten összes művére, beleértve az egyének és a népek életében létező korlátokat is. 
Az emberi létezés korlátoknak és tiltásoknak van alávetve. Az egyik ilyen korlát az élet fonalának hossza. Salamon megjegyzi, hogy Isten az öröklét gondolatát helyezte az emberbe, a bűn megjelenése azonban bizonyos tiltásokat tett szükségessé, amelyek ugyanakkor jótékonynak is bizonyultak az ember életére nézve. Meg lett tiltva, hogy az élet fájáról egyen, s ezzel fel lett mentve az alól, hogy véget nem érő életet éljen keserűségben és bujdosásban a földön. Az élettartam megrövidítése felszabadítást és nyugalmat hozott számára. Ezért hangzott el a boldogmondás, mely szerint boldogok, akik az Úrban halnak meg, mivel így egy időre megpihenhetnek minden munkájuktól, szenvedésüktől.  
Egy másik, élettel kapcsolatos valóság az ember korlátolt tekintélyére és erejére vonatkozik. Az embernek adatott erő a bűnös földön emberarcú szörnyeket szült, amelyekkel a történelem során az emberiségnek számtalanszor meg kellett küzdenie. Ezért nem jó, hogy a bűnös ember abszolút hatalommal rendelkezzék, és bármit megtehessen. Még a hűségesek sem nyernek abszolút erőt, Pál szerint is csak Istennel együtt tehetnek meg bármit, és azt is csakis akkor, ha tiszteletben tartják az isteni elvárásokat és akaratot, amelyek komoly korlátot, ugyanakkor áldást is jelentenek az ember számára.  
Milyen fizikai és intellektuális fejlődést vár el tőlem Isten, és hogyan kellene kihasználnom az élet nyújtotta lehetőségeket ebben az irányban?