Szabadság

„Szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban.” – Gal 2:4

A szabadság több mint alapvető emberi jog, inkább alapvető lelki szükséglet. Az erős jellem csak a szabad választás körülményei közt fejlődhet ki Isten dicsőségére. A legtöbb, társadalmi megújulást hozó, modernizációs mozgalom erőteljes ösztönzője maga a szabadság volt.   
A mai szövegben Pál arról a szabadságról beszél, amelyet a keresztény életfilozófia az embertől elvár. Ám ezt a filozófiát a zsidó tanítók nem tartottak biblikusnak, ezért elutasítottak. Az apostol azonban kijelenti, hogy ez a szabadság „Jézus Krisztusban” van.  
A szabadság Krisztusban jól megfér az isteni szeretet-törvénnyel és a hit általi engedelmességgel. A szabadságot Krisztusban a megmentő kegyelem ereje valósítja meg. Emellett eltávolítja a bűntudatot, amit a megtűrt vagy dédelgetett törvénytelenség okoz az emberben. Isten megbocsátja a bűneinket, és új méltóságot ad nekünk; megszabadít a bűntől, viszont Krisztus iránti szeretet-függőséget idéz elő. 
A szabadság Krisztusban azonban semmiképp sem jelent világias szabadelvűséget vagy könnyelmű, bűnös, züllött életmódot. A bűnnel szembeni szabadság nem jogosít fel a bűn elkövetésére, hanem felelősséget ruház ránk, mely szerint szent, tiszta és nemes életet kell élnünk Krisztusban. Ennek az életnek az ereje Krisztustól származik, és segít kapcsolatban maradnunk a Megváltóval, ahogy a szőlővessző is kapcsolatban marad a szőlőtővel. Viszont egyáltalán nem csökkenti az igazi szabadság érzését az a tény, hogy a Krisztusban való szabadság az Ő szeretetének fogságában tart bennünket. Ha Isten törvényének korlátai és oltalma alatt maradunk, abban az elégtételben lehet részünk, hogy hozzá hasonlóan hatékonyak és boldogok lehetünk.   
Meg vagyok elégedve a szabadságommal Krisztusban? Vagy még van mit helyrehoznom annak érdekében, hogy igazi, hiteles keresztény életet éljek?