Ítélőképesség

 „Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged.” – Csel 24:25

Félix mindenáron hallani akarta Pál szavait, csakhogy érdeklődésének aljas motivációja volt – anyagi javakat remélt. Amikor Pál a fedhetetlenségről kezdett beszélni, az igazi érdeklődést egyáltalán nem mutató Félix torkán akadt a szó. Aztán amikor elhangzott a felszólítás az önmegtartóztatásra vonatkozóan, már alig tudta türtőztetni magát, az eljövendő ítélet hallatán pedig egyszerűen kikelt magából. Ezt már nem volt hajlandó tovább hallgatni. 
A visszaélő és törvénytelen magatartást tanúsítók számára az ítélet gondolata a lehető legkellemetlenebb dolog. Sokan azért távolodnak el Istentől és az egyháztól, mert senkinek sem akarnak számot adni, Istennek meg pláné nem. Ezenfelül sokan így akarják hangoztatni a személyes szabadság elvét és a magánélet védelméhez való jogot. 
Pártatlan, kívülálló személy szempontjából az isteni ítéletre azért van szükség, mert eleget tesz a tettek és a személyes felelősség közötti egyensúly elvének. Azok a társadalmak, amelyek nem rendelkeznek a becsületesség és a felelősség ellenőrzésének hatékony mechanizmusaival, bizonyítottan működésképtelenek. A fejlett társadalmak erőteljes, ösztönző intézményekkel és hagyományokkal rendelkeznek, esetenként pedig jutalmazzák is a jó és igazságos cselekedeteket. 
A jóság és az irgalom szempontjából az isteni ítélet örök csodálatra és hódolatra készteti azokat, akiket Krisztus megváltott az Ő kegyelme által. Félelem és csüggedés helyett őket az ítélet gondolata hálára és magasztos életvitelre készteti. 
Isten végső ítéletével kapcsolatban mi az, amiért félnem kellene? Mi az, ami bizalomra ad okot?