myBible logó myBible
Fiókom

2023. június 20., kedd

Tanulás

„Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.” – Mt 28:20

A tanítványok Jézustól kapott küldetésének egyik legfontosabb feladata volt megtanítani embertársaikat, hogy Jézus Krisztus tanításaira és példájára épülő igazi keresztény életet éljenek. Ez a legmagasztosabb eszménykép, mivel a Szentlélektől kapott mélységes szeretet és meggyőződés késztette engedelmességre alapoz. 
Az igazán értékes tanulásnak kellőképpen erőteljes motivációra van szüksége ahhoz, hogy meg tudja változtatni az idők során berögződött alantas szokásokat. A keresztény tanulási és nevelési folyamatok során azonban a félelem semmiképp sem lehet ösztönző tényező. 
Főleg a keresztény iskolákban és oktatásban az élet, de különösen a lelki élet és a lelki dolgok szépsége felfedezésének öröme válik a megújulás és a változás tényezőjévé. Az Isten szeretete által gerjesztett és támogatott motiváció így a legerőteljesebb erőként nyilvánul meg.  
A tanulásnak szüksége van példaképekre, ezért a tanítónak elsősorban vigyáznia kell saját „szőlőskertjének” szépségére, utána pedig azokéra, akik a gondjaira lettek bízva. Ha ilyen példaképet állít a diákok elé, akkor már sokkal könnyebbé válik az ismeretek és a képességek átadása, elsajátítása. 
A Szentírás tanulmányozása a képzés és a tanulás nagyon fontos eleme mind a gyermekek és ifjak, mind a felnőttek számára. A bibliai történelem és hitalapelvek megtanítása a próféciai elemekkel együtt harmonikusan illeszkedhet a Biblia irodalmi és lírai művészetébe. Az így elsajátítható ismeretek megteremtik a Jézus tökéletes példaképére megvalósuló egészséges jellemformálás előfeltételeit. 
Az általam felvállalt kereszténység milyen állandó tanulási és tanítványsági folyamatokat igényel? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.