2023. június 19., hétfő
Tanács
„Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra.” – 1Tim 6:17
A mai szövegben található tanács („mondd meg!” – más fordítások szerint: buzdítsd!) nem az elkeseredetteknek és összetört szívűeknek szól, hanem a gazdagoknak, akiknek nem igazán van okuk az aggodalomra – legalábbis ami a mindennapi szükségleteiket illeti. Az apostol megállapítja, hogy a gazdag embereket alázatosságra kell bátorítani. Ahogy a szegény ember is hajlamos az álmodozásra a földi javak tekintetében, úgy a földi javak birtoklói is hajlamosak önzővé, mások szükségleteivel szemben közömbössé válni.
A gazdag ember alázatosságra való buzdítása azonban nem bizonyul könnyű feladatnak, mivel fennáll a veszélye, hogy előtte még az isteni küldöttnek sincs tekintélye. Ezért tanácsolja az apostol, hogy Timótheus terelje gazdag hallgatóinak figyelmét a földi áldások egyetlen Forrása, Isten felé.
A javakkal rendelkező hívők figyelme ne az Istentől érkező áldásokra, hanem magára Istenre összpontosítson. Amikor megmutatkozik a hálás lelkület, az anyagi javak eredményezte öröm is az Adományozóra mutat.
A buzdítást, hogy a figyelem terelődjön a javakról Istenre és az embertársakra, meg lehet tenni közvetlen felhívások által, vagy a lelki irányultság előnyeit hangsúlyozva, majd szembeállítva azokat az élettel és világgal kapcsolatos fogyasztói mentalitással. Amikor segítünk az embereknek felfedezni a lelki örömök mélységét és tartalmát, az emberi jellem új irányt vesz, és a birtokolt javakhoz való viszonya is megváltozik. Ettől kezdve javait olyan forrásnak tekinti, amely által másoknak segíthet, nem pedig az önző és túlzott tékozlás lehetőségének.
Isten arra bátorít, hogy ne a tárgyakra összpontosítsak. Hogyan segíthetek másoknak is abban, hogy lelki szempontból megtalálják életükben a helyes irányt?