Megbékélés

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát.” – 2Kor 5:18

A megbékélés megnyugvást és összhangot teremt. Nincs többé követelés, rossz érzés, bosszú, nincs szükség több kártérítésre, a kapcsolatot nem veszélyeztetik kellemetlen meglepetések. 
A megbékélés nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a kellemetlen emlékeket. És nem is előjog, amiben az erősebb részesíti a gyengébbet azért, mert az egyszerűen nem tud visszavágni vagy védekezni. A megbékélés nem természeti adottság, amiben egyesek részesülnek, mások viszont egyáltalán nem érhetik el azt. 
Az a megbékélés, amiről itt Pál beszél, egy előre kitervelt, drága cselekedet, amit Isten kezdeményezett és tett minden ember számára elérhetővé. Az emberek megbékéltetése Istennel olyan tranzakció, amihez az embernek a legjobb indulatokkal és érzelmekkel kell viszonyulnia. Ebben a jogi eljárásban Isten felkínál valamit, és kap valamit érte cserébe. Így van ez az ember esetében is. 
Isten felkínálja a megváltást és a megbékéltetést, cserébe pedig az ember szívét és hódolatát várja el. Ez azonban nem jelent előnyös üzletet Isten számára. Őt nem az azonnali nyereség motiválja. 
Istent örök szeretete készteti arra, hogy megbocsátásában részesítsen, mert reméli, hogy a velünk megosztott szeretet kialakítja bennünk az Ő képét és hasonlatosságát. 
Amint megvalósul az ember és az Isten közötti megbékélés, az a hit gyakorlatává válik, ugyanakkor felelősséget ruház az emberre, mivel másokkal is meg kell osztania a tapasztalatát. A megbékélés tehát személyes és közösségi missziómunkát jelent. 
Hogyan őrizhetem meg az Istentől nyert megbékélést, és hogyan adhatom azt tovább?