Ártatlanság

„Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” – Ézs 53:7

A szelíd és ártatlan bárány minden korszakban a legnemesebb érzelmek ábrázolásának ihletforrását jelentette. Igazán titokzatos, ahogy a bárány formája, színe, mozgása az ártatlanságot sugallja. Javarészt azonban mindez a bárány tekintetének is köszönhető, amivel rábámul a világra. Ártatlanságában nem érzékeli a világ gonoszságát és kapzsiságát, és azokat a veszélyeket sem, amelyeknek azáltal teszi ki magát, hogy nincsenek benne sem harcos, sem védekező ösztönök. 
Jézus azt javasolja, hogy ilyen ártatlanságot tanúsítsunk mi is a világban, ahol túl kell élnünk a megpróbáltatásokat, és hatékonynak kell lennünk az Ő dicsőségére. Mivel emberi természetünk hajlamos túlzásokba esni, a Mester a bárány ártatlanságát a kígyó elővigyázatosságával és intelligenciájával társította. Ez talán durva és erőltetett asszociáció, viszont helyesen értelmezve remek kombinációnak bizonyul, mivel ilyen jellemet vár el az Úr az érett és tiszteletre méltó keresztény embertől. 
Az ártatlanság őszinteségre, nyitottságra és sebezhetőségre épül, továbbá fontos eleme a bűntelenség, amit a csodálat és a mindattól való elszakadás egészít ki, ami rossz vagy rossznak tűnik. Az ilyen lelki- és elmeállapot éles ellentétben áll a romlott, erőszakos természettel. Az ellentétek összecsapásában azonban az ártatlanságnak látszólag egyáltalán nincs sem gyakorlati, sem működésbeli értéke. 
„Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják” (Mt 5:48). A szövegben az „Istent meglátják” szókapcsolat a megváltottak örök kilátására utal. Az ártatlanság az eljövendő örök élettel van összhangban. Az ártatlanságot csak egyetlen forrásból lehet megszerezni és megtartani – Krisztus fedhetetlenségéből, hit által. 
Melyek azok a természeti elemek, amelyek a bárányhoz hasonlóan ártatlanságot sugallnak?