2023. június 13., kedd
Meggondolatlanság
„És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát.” – Mt 7:26
Jézus hegyen mondott prédikációja a lelki tanítások igazi kincsestára, gyakorlati és elméleti vetületei a legösszetettebbek, ugyanakkor a legkönnyebben hozzáférhetőek a Szentírásban. A hegyi beszéd mintegy összefoglalása az evangéliumoknak és magának az egész Bibliának. Jézus e beszédében – amit Máté részletesen leír – gyakorlatilag fellelhetők a hit és a kereszténység nagy kérdései.
Boldog az, aki a Hegyibeszédben elhangzó igazságokról elmélkedik, és meggyőződik a kijelentett elvek elméleti és gyakorlati értékéről! Az ilyen lelki élet minden bizonnyal szilárd és biztos alapra épül.
Ezzel szemben a felületes olvasó és hallgató nagy meggondolatlanságot követ el, mint amikor szép és drága házat építünk homokra vagy ingoványos területre. Ha az élet megpróbáltatásai mindent megmozgatnak, ennek az építménynek nem lesz esélye megmaradni. A homokra épített ház jelképesen a magatartás alapját képező helytelen gondolkodásmód és romlott erkölcsi értékrend.
A Hegyibeszéd az Örök Sziklára, Jézus Krisztusra épít. Ezenkívül a hegyen mondott prédikációnak maga Jézus a főszereplője, Ő a prédikációban bemutatott Példakép is. Aki nem erre az alapra épít, az meggondolatlanságról tesz bizonyságot. A keresztény gondolkodásmód bizonyára nem az egyetlen opció vagy az egyetlen élettel kapcsolatos felfogás, amit érdemes alkalmazni, viszont a bűntől és haláltól való megváltás kérdésében csak Jézus Krisztus kereszténysége tesz eleget hatékonyan ennek az elvárásnak.
Milyen értékrenddel és világnézettel rendelkezem? Meggondolatlanul cselekszem, vagy a világok Urától származó bölcsességről teszek bizonyságot?