2023. június 11., vasárnap
Átkozódás
„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” – Jer 17:5
Az átkozódás a szavak olyan agresszív használatát feltételezi, amihez dühös és megrovó lelkiállapot társul. Ennek a magatartásnak általában az a célja, hogy véget vessen bizonyos állapotoknak, és határozottan kiálljon a nyilvánvaló gonoszságokkal szemben.
A Jeremiás könyvében leírt eset során az Istennek járó tiszteletet és bizalmat illetlen módon az embereknek adták meg. Ez a helyzet nem általánosítható, és túlzásba sem vihető. Következésképpen a túlzás és a visszaélés kártékony, és veszteséget okoz mind a gyalázónak, mind pedig a meggyalázottnak.
De maradjunk az itt említett esetnél. A próféta átkot mond azokra, akik ismeretlen és lelkileg képzetlen emberekre hallgatnak olyan kérdésekben, amelyekre vonatkozóan határozott kijelentések találhatóak Isten Igéjében. Ennek a magatartásnak nem lehet más az eredménye, mint a hitehagyás, a félreértés és a súlyos veszteség.
Az emberi természet túlságosan ingadozó és bizonytalan ahhoz, hogy egyházi vagy társadalmi elvek alapjául szolgálhatna. Főleg akkor nem, ha egyetlen ember pillanatnyi lelkiállapota olyan törvényalkotáshoz vagy döntéshez vezethet, amelyek aztán kihatnak családokra, gyülekezetekre vagy akár egész nemzetekre. Ilyen esetben egészséges döntéshozatalt segíthet elő a közvita vagy a közvélemény megkérdezése.
Ami pedig az egyházat illeti, az „így szól az Úr” elv sokkal jobb, mint egy karizmatikus személyiség befolyása, aki meghatározhatná az egyház életére vonatkozó elveket vagy eljárásokat. Még idős testvéreink tanításait és gyakorlati megnyilvánulásait sem szabad egyházjogi forrásként tekintenünk. Ilyen jog csak Isten Igéjét illeti meg.
Mikor kellene „igennel és ámennel” válaszolnom, és mikor így: „Őrizzen meg ettől az Úr!”?