Állhatatosság

 „Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.” – Csel 11:23

Az állhatatosság felelősségteljes, érett magatartásra vall. Az állhatatosságnak van egy szubjektív, személyes döntésen és akaraton alapuló oldala is. Amikor az elménk választ, majd meghoz egy döntést, amely mellett minden áron kitart, teljes lényünk e cél elérésére összpontosít. Nem lehet többé eltántorítani a szándékától, vállal bármiféle kínt vagy árat, hogy véghezvigye akaratát. Így születnek a vértanúk és az Isten iránt engedelmes hithősök. 
Pál és Barnabás eljutott Antiókhiába, ahol megállapították, hogy az István kivégzése miatt Jeruzsálemből távozott testvérek erőteljes, virágzó gyülekezetet alapítottak ebben a nagy befolyással bíró központban. A közösséghez folyamatosan új hívők csatlakoztak, és a gyülekezet szépen gyarapodott. A fejlődés láttán Pál is bátorítást nyert és lelkesedett, a maga során pedig arra bátorította a testvéreket és a testvérnőket, hogy maradjanak meg állhatatosan a hitben, s a szívük ragaszkodjék az Úrhoz. 
Ezt a jellemszilárdságot olyan tényező motiválja, ami megtalálható a következő kijelentésben: „Állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban”. A „megmaradás” gondolatával a férfi és nő közti házassági egységben is találkozunk. Mindkét esetben a szeretet általi ragaszkodást szent döntés, életre szóló fogadalom pecsételi meg. 
A megtérés lelki kapcsolatot teremt ember és Isten között, amely kapcsolat ugyanolyan szép és értékes, mint a házasság, amennyiben a szeretet folyamatosan kifejezésre jut. Ettől lesz tartós és megmentő jellegű a kapcsolat. Pál ezt tartja szem előtt, amikor arra bátorítja az antiókhiaiakat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. 
Hogyan tarthatom meg és fejleszthetem az Úrral ápolt megmentő kapcsolatomat, hogy állhatatos maradjon egy örökkévalóságon át?