myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 30., kedd

Holisztika

„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” – 1Thess 5:23

A mai szöveg az akkori időben gyakran hangoztatott, az emberi lény hármas tagozódásának teológiai alapelve ellen hivatott érvelni. Pál itt nem azt állítja, hogy az ember különálló részekből áll, hanem inkább az emberre mint teljes, holisztikus lényre utal, mivel Isten is így tekint rá. A „valótok”, „lelketek” és „testetek” kifejezések nem az értelemre, az érzelemre és a testre utalnak, mint az ember egymással szemben és versengésben álló részeire, hanem a keresztény ember életének összes vetületére, melynek szüksége van a teljes megszentelődésre, várva a nagy eseményt, Krisztus visszajövetelét. 
A fenti szöveg tehát jobbára a bibliai holisztikát hirdeti, és nem az emberi lény különálló részekre való tagolódását. Ilyen értelemben az ember egységes egészet alkot, amelyben a különböző alkotóelemek szerves és működőképes kapcsolatban állnak egymással, s így egységesen nyilvánulnak meg, együtt dolgoznak. 
A holisztika megakadályozza, hogy a keresztény élet valamely területét túlzottan kiemeljük, vagy kibillentsük egyensúlyából a hívő ember életét. Az ember életének fizikai és lelki részét egyaránt szem előtt kell tartani, ha egészséges és kiegyensúlyozott eredményt akarunk elérni. 
A test éppen úgy a Szentlélek temploma, mint ahogy a gondolatok és az érzelmek is. A gondolatok befolyásolják és mozgósítják a test erőit, hatással vannak az érzelmekre, az érzelmek pedig képesek változást előidézni az agy és a szív működési paraméterei szintjén. Az egész tehát egy olyan élő szerkezetet alkot, amely által Istennek dicsőséget szerezhetünk, s így áldást nyerhetünk életünk minden területére vonatkozóan. 
Hogyan őrizhetem meg az egyensúlyt az érzelmeim, a gondolataim és a fizikai képességeim között? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.