2023. május 27., szombat
Nevetés
„Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja.” – Zsolt 37:13
A Biblia számos olvasója félreértelmezi Isten nevetését. Ha túlfűtött komolysággal olvassuk, úgy tűnik, hogy a Szentírás nem egyeztethető össze azzal, hogy Isten nevet vagy humoros.
Ennek ellenére a Biblia írói teljes nyitottsággal beszélnek arról, hogy bizonyos helyzetekben Isten nevet vagy különböző helyzeteket nevetségesnek tart, mert azt így sokkal jobban megértik azok, akik épp átélik, esetenként alaptalanul aggódnak vagy illúziókat táplálnak.
A mai szöveg szerint Isten azok életét szemléli, akik megvetik Őt, és úgy élik az életüket, hogy semmibe veszik a létezését és az életre és a hitre vonatkozó tanításait. Ezek az emberek azt gondolják, hogy senki sem fogja felelősségre vonni őket a visszaéléseikért és igazságtalan eljárásaikért.
A jövőt ismerő Isten megszánó, keserű mosollyal viszonyul a gonoszok hiábavaló gondolkodásához, mivel ők saját ügyességükben bíznak, csak saját érdekeiket tartják szem előtt. Ilyenkor az Úr már előre látja, hogyan fognak keseregni főbenjáró bűnük miatt, azért, mert elhanyagolták Istent és az isteni elveket.
Isten nevetése egyáltalán nem rosszindulatú, és nem is kegyetlenségről árulkodik, amikor a gonoszokra tekint. Legfeljebb egészséges humornak tekinthető. Olyan, mint amikor „jó képet vág” valamihez. Ez is tökéletes jellemét tükrözi.
Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember az egészséges és őszinte tréfát a tiszta és szent élet velejárójának, a humorérzéket pedig az Isten szolgálatára odaszentelt nemes élet részének tekinti.
Milyen a humorom? Elfogadható Isten számára, vagy van még mit fejlesztenem a jellemem e területén?