Hálás lelkület

 „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?” – Zsolt 116:12

A mai zsoltár ismeretlen szerzője által feltett kérdés nem csupán egy egyszerű retorikai fortély. Ellenkezőleg, az emberi lélek hálaérzetét fejezi ki az Isten irántunk, bűnös emberek iránt tanúsított jótéteményeiért. Szerető gondoskodással viszonyul hozzánk, és nem a bűneink alapján büntet bennünket. A derűs napokon jóságával és barátokkal vesz körül, a sötét napokon pedig mellettünk marad. Nem áll módunkban visszafizetni ezt Istennek, így hát csak annyit tehetünk, hogy hálás lelkületet tanúsítunk iránta. 
A hálás lelkület a köszönet és a mélységes eladósodottság érzését jelenti, amit ki lehet fejezni tettekkel, szavakkal, énekléssel, imádkozással és megfelelő áldozat bemutatásával. Isten szívesen fogadja dicsőítésünket és hódolatunkat, mint ahogy hálaadományainkat is mindazért, amit Ő jelent számunkra és amit tesz érettünk. 
Az Isten iránti hála egy teljesen jogos magatartás, mivel Ő tartja fenn a fizikai életet annak minden szükséges velejárójával együtt, amikor pedig megszabadít bennünket valamitől, a hálánk szinte határtalan méreteket ölt. Az az áldozat, amit Isten hozott Fia életének feláldozása által, sosem lesz teljes mértékben megértve vagy megfizetve szavaink, és még kevésbé a tetteink által, mivel semmi sem éri fel azt az árat, amit a megváltásunk érdekében fizetett. 
Hálás lelkületünk olyan hódolatot és imádatot eredményez, amely egyedül Istent illeti meg. A hála valójában a mi válaszunk Isten szeretetére, és ezt a választ a maga során szintén a szeretet jellemzi. 
Hogyan fizethetném vissza az Úrnak mindazt a sok jót, amit értem tett? Vajon elég, ha csupán szavakban fejezem ki a hálámat iránta?