Megtalálva

„Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem.” – Csel 17:27

Az elvesztés és a megtalálás párhuzamos fogalmak. Előbbinek állandóan fennáll a kockázata, és amikor bekövetkezik, kereséssel és megtalálással kell ellensúlyozni. A keresés és a megtalálás felelőssége alól azonban nem bújhat ki az ember. 
Amikor Isten kereséséről és megtalálásáról beszélünk, ki kell jelentenünk, hogy Ő sosem várja tétlenül, hogy rátaláljunk. Ellenkezőleg, Ő maga keres és tesz meg mindent azért, hogy megtaláljuk és megismerjük. Bár a teremtményeivel való találkozás utáni vágy vezérli, Isten mégsem akarja ráerőltetni jelenlétét az emberre, hanem tiszteletben tartja a választáshoz és önrendelkezéshez való jogát. 
Nagyon sok ember él anélkül, hogy megismerné Istent, és olyan magatartást tanúsít, mintha Isten nem is létezne. Isten nélkül építi fel az életét, és úgy érzi, hogy így is remekül elboldogul. 
Mivel az ilyen emberek meg akarják szilárdítani magukat ebben az álláspontjukban, képesek olyan életfilozófiát kialakítani, amelyben nincs jelen Isten. Ebben a helyzetben az Úr megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megismerhessék létezését és munkásságát, de ezt úgy teszi, hogy közben tiszteletben tartja az egyén szabad választási jogát. 
Isten nélküli bukdácsolásáért nem egyedül az ember tehető felelőssé. A lelkek ellenségének, Sátánnak elsődleges célja elidegeníteni az embereket az Úrtól. Amellett, hogy Isten a szeretetének számos bizonyítékával szolgál, a Szentlélek is közbenjár az emberi elme szintjén, s teszi ezt legalább olyan buzgalommal, mint az ellenség. És ha egy józan pillanatban az ember meghallja Isten hangját, akkor minden lehetőség a rendelkezésére áll annak érdekében, hogy megtalálja Őt, és Isten is rátaláljon. 
Mi az, ami segíthet megtalálnom Istent, és mi az, ami megakadályoz abban, hogy közeledjek hozzá?