2023. május 11., csütörtök
Kitörő lelkesedés
„Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.” – Zsolt 126:1
Vannak pillanatok az életben, amikor a lelkesedés és az öröm olyan szintet ér el, hogy az érintett személy már nem képes féken tartani a magatartását és az érzelmeit. Igaz, hogy ez csak ritkán fordul elő, de mégis létező jelenség. Előfordulhat hosszabb távollét utáni hazatéréskor, főleg, ha a távolság nélkülözéssel és hiányérzettel is járt, vagy jelentősebb siker, nagyobb megvalósítás esetén.
Amikor a zsidók hazatértek a babiloni fogságból, örömükben úgy ugrándoztak, mint a karámból kiengedett borjak. Örömük annál nagyobb volt, minél inkább tudatosult bennük, hogy maga Isten hozta vissza őket, Isten, aki a fogságot is megengedte az életükben. Ez annak volt a jele, hogy újra isteni előjogoknak örvendhettek, és a fogságot okozó tévelygéseik meg lettek bocsátva. Érezték, hogy a lelkük megszabadul a múlt bűneinek terheitől és az elnyomás szégyenétől.
A szabadulás e látványa kiválóan szemlélteti azoknak a helyzetét, akiket az Úr megvált minden népből, nemzetből és nyelvből. A bűn történelmének utolsó jelenetei felettébb félelmetesek lesznek Isten népének maradéka számára. Viszont hatalmas nyomást fog helyezni az igazakra az, hogy egy lázadó világban kell túlélniük, mint ahogy az is, hogy a mennyei szabadítás csak az utolsó pillanatban fog megérkezni. A többség általános gyűlölete mellett ott lesznek még a saját lelki gyötrelmeik, kérdőjeleik is arra vonatkozóan, hogy vajon miként állhatnak meg Isten előtt. Nem lesz tényleges bizonyosságuk az isteni elfogadással kapcsolatosan, ennek ellenére hit által csak Istentől függ majd az életük.
Amikor keleten feltűnik a kis felhő, amely egyre közelebb jön és egyre nagyobb lesz, és láthatóvá válnak a Krisztust kísérő dicsőséges angyalok, a megváltottak végre megkönnyebbülten fellélegezhetnek, és kitörő lelkesedés lesz úrrá rajtuk. Hiszen jön Uruk, hogy magához vegye őket. Többé nem lesz sem könny, sem szomorú elválás. Isten minden könnyet letöröl a szemükről. Többé semmi sem veszélyezteti majd az életet. És Isten maga lesz velük.
Hogyan él majd túl az ember egy olyan kitörő örömöt, amilyet még soha senki nem tapasztalt meg?