Erő

„És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!” – 5Móz 8:17

Kétségtelen, hogy az embernek van elég ereje ahhoz, hogy úgy érezze, mindent meg tud csinálni, amit csak akar. Ez azonban csak pillanatnyi és szubjektív érzés, aminek a helyét rövidesen átveszi a súlyos csüggedés, amikor is a lélek nem lát más megoldást, csak a küzdelem feladását és a fegyverletételt. 
Feltevődik a kérdés: Honnan jön az erő, amikor jön, és hová lesz, amikor – akár fiatal korban is – elgyengülünk? Az erőnkkel való gazdálkodásban van egy láthatatlan Partnerünk, akit ha nem veszünk figyelembe, fájdalmas módon fogja megismertetni magát velünk. 
Amikor a zsidók nyugalomra leltek az Istentől ajándékba kapott országban, fennállt annak a veszélye, hogy elfelejtik, honnan és hogyan kerültek oda. Nagyon erős népnek képzelhették magukat, azt hihették, hogy saját erejükből sikerült birtokba venniük az új hazát. Ha idáig jutottak volna, a teljes imádati rendszerük és az Istennel ápolt kapcsolatuk elveszítette volna jelentőségét és hasznát. 
Amikor kizárjuk Istent a számításainkból, már nem jut hely a hálának, a köszönetnek és az Isten-dicsőítésnek. Ilyenkor Isten helyét az önimádat veszi át. Az élő Isten számára azonban elfogadhatatlan ez a helycsere. Oltalmazó kezének egyszerű visszavonása is azt eredményezte, hogy az országot hódítok vették hatalmukba, vagy aszály, esetleg természeti katasztrófa sújtotta. Isten jelenlétében azonban mindezeket elkerülték volna. Oltalma nélkül jólétük és védelmük olyan hiányt szenvedett, amitől ismét észhez tértek. 
Sámuel tudta, mennyire nehéz visszaszerezni a már elveszített hitet. Huszonegy évig tartó kemény munkára volt szüksége, hogy Izrael gyermekeiben újjáélessze az Isten iránti vágyakozást. Amint a nép elkezdett újra Istenhez fohászkodni, a dolgok lassan-lassan visszatértek a normális kerékvágásba. 
Honnan ered az egészségem, a fejlődésem és a sikerem? Miért van az, hogy némelykor nem boldogulok egyedül, és segítségre szorulok?