2023. május 7., vasárnap
Lényeg
„Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” – Gal 5:14
Isten törvényének külső formája tökéletes összhangban van a törvény lényegével. Az isteni törvény lényege a szeretet, a törvény külső formája pedig az egyetemesen érvényes, állandó és tekintélyelvű Tízparancsolat.
Isten törvényének forrása az Ő szeretete. A bűnben született ember számára az isteni szeretet e kifejezésének külső formája ridegnek, elvontnak és ellenségesnek tűnhet. Ez a felfogás az Istentől való elidegenedés következménye, viszont ha az ember elkezdi a lelki újjáépítést, ez a felfogása is megváltozik.
A 119. zsoltár szerzője számára a törvény öröm- és boldogságforrás, amire – az 1. zsoltár szerint is – érdeklődéssel tekint, időt szán rá. Amint az új ember számára a lelki dolgok egyre családiasabbá válnak, Isten törvénye is új életének a részévé válik. Ez a közeledés új felfogást és a törvényben felfedezett isteni akarat megértését hozza magával.
Az isteni jellem kifejeződéseként a törvény lényege Isten lényének is a lényege, ami nem más, mint a szeretet. Az Istenség e lényegét nagyon nehéz emberi szavakkal megmagyarázni. A Biblia egyik írója sem próbálta pontosan körülírni ezt a szeretetet. A legtöbben örültek annak, hogy legalább néhány megnyilvánulási módjáról beszélhetnek. Más isteni titokhoz – mint például a világossághoz, az élethez, a határtalan nagysághoz – hasonlóan, a szeretetnek sincs szüksége nagyon pontos meghatározásra, mivel azzal csak árnyat vetnénk szépségére, gazdagságára és értékére, ami torzítaná a magától Istentől eredő látványt.
Noha nem tudjuk megmagyarázni, hirdethetjük a szeretetet és részesülhetünk belőle, hiszen meggyőződésünk, hogy az a legjobb, amit Isten tartogat számunkra. A szeretetet övező rejtély pedig csak még jobban gyarapítja a szeretet hatalmát és szépségét.
Isten e titka előtt állva, mennyire kellene óvatosnak lennem a szeretetnek tulajdonított lelki tapasztalatok terén?