Hűség

„És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezer íziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják.” – 5Móz 7:9

A hűség olyan jellemtulajdonság, amely nem változik sem az idő múlásával, sem a körülmények változásával. A hűség a szeretetet kitartóvá, stabillá és feltétel nélkülivé teszi, a kapcsolatnak pedig kényelmet, biztonságot és folytonosságot kölcsönöz. 
A történelem évezredei során számtalanszor bebizonyosodott Isten hűsége népe iránt, hiszen oltalmat, vezetést és áldást nyújtott gyermekeinek. A választott nép kialakulásának folyamatában, a pusztai vándorlás idején, Isten kijelentette azon döntését, hogy hűséggel be akarja tartani ígéretét, mely szerint Izraelt választott népeként fogja megoltalmazni. 
Az már csak természetes elvárás volt, hogy Isten hűségére a választott nép is hűséggel válaszoljon. Ez azonban nem működött a legjobban. Mózes még be sem fejezte a beszélgetését az Úrral a Sínai hegyen, Izrael táborában máris egy aranyborjú tiszteletére rendeztek ünnepséget. Az alig pár napja ünnepélyesen és határozottan kijelentett odaszentelődési fogadalom után ez a magatartás szinte megbocsáthatatlan bukásnak számított. 
Amikor Izrael hűséget ígért az őt Egyiptomból kiszabadító Istennek, nem volt tudatában annak, hogy a bűnbeesett ember ingatagságra és bizonytalanságára hajlamos. Később a tanítvány, Péter ugyanilyen könnyelműen ígérte meg, hogy képes az Úrral elmenni akár a halálig is, mégis megtagadta Mesterét. 
Ezen a téren az idők során egyáltalán nem lett jobbá az emberi természet. Épp ellenkezőleg. Ma már a hűség ritka jelenség, noha sokkal nagyobb szükség van rá, mint volt valaha. Csak Isten hűsége – amit megkaphatunk az igazság ruhájával együtt – nyújthat nekünk némi biztonságérzetet ezen a téren.   
Ismerem-e eléggé saját emberi természetemet ahhoz, hogy tudatosuljon bennem az isteni segítség iránti szükségérzetem, s így hűséges maradjak az Úrhoz?