Buzgóság

„Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.” – Jn 12:3

A szent buzgalom egy belső indíttatású, mélységes átélés Isten vagy az isteni dolgok iránt. Ez a magasztos érzelmi lelkesedés sajátos magatartást eredményez. Amikor Mária a drága illatszerrel bekente, majd a hajával törölgette Jézus lábait, ugyanerről a lélekből fakadó buzgalomról tett bizonyságot. Számára semmi sem volt túl drága kifejezni mérhetetlen hódolatát és odaadását. Neki az Úr jelentette a legnagyobb értéket.  
Cselekedetével nem szeretett volna jelenetet rendezni – mivel tette teljes összhangban volt a lelkiállapotával –, mégsem maradhatott titokban. A nárdus gyökeréből nyerik azt az illatszer készítéséhez szükséges olajat, amelyet ma is használnak bizonyos keresztény szertartások alkalmával. A nárdusolajnak igen átható illata van, mely az érzékszerveinken keresztül képes a legmélyebb emberi érzelmek kiváltására. Ilyen érzelem például a buzgóság is. 
Napjainkban a kegytárgyak gyártói és a kereskedők a nárdusolajat övező misztériumot igyekeznek kihasználni, a vásárlók pedig a különleges aromával találkozva megpróbálják újra átélni Mária buzgalmát. Csakhogy Mária tettének nem az illatszer tulajdonságai kölcsönöztek értéket, hanem odaadó és mélységes szeretete. Igaz, hogy a szaglóérzékünket megérintheti a nemes illat, azonban az Isten iránti szeretet hiányában a nárdusolaj csupán szegényes, gyenge szemléltetése az igazi átélésnek. 
A Mester nem a Mária által felhasznált illatszer értékét vagy kiválóságát méltatta, hanem a szeretet cselekedetének minőségét. 
Megvizsgálva az Istennel ápolt kapcsolatomat, mennyire vagyok még távol a mélységes kapcsolati szinttől?