2023. április 30., vasárnap
Kút
„Ott vala pedig a Jákob forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.” – Jn 4:6
A kút általában több irányból és több forrásból táplálkozik. A kút fizikailag egy mélyedés, amelyen keresztül hozzáférhetünk a hűs talajvízhez és annak összes áldásához, és így meríthetünk belőle magunknak és másoknak is.
A samáriai asszony Jákob kútjánál attól tartott, hogy Jézus nem fog tudni vizet meríteni, mert nincs merítő edénye. Ilyen segédeszköz általában mindig volt a kutaknál, de úgy tűnik, hogy annál a kútnál hiányzott ez a „szolgáltatás”. Jézus számára azonban ez egyáltalán nem jelentett akadályt.
Az asszony otthagyta a kutat, és beszaladt a faluba, hogy másoknak is beszéljen arról a forrásról, amely magától kiárad, tehát nem kell kimerni és szállítani az életadó nedűt. Az asszony lelke igazi artézi kútként buzogott föl a szomszédai előtt. Az a tény, hogy az agyagedényét Jézus mellett, a kútnál hagyta, azt bizonyítja, hogy az új kút sokkal jobban működött, mint az évezredes forrás, amelyet addig szokása szerint használt.
Jézus az élet vizének kútja mellett állva várja a megfáradt utazókat, hogy felkínálhasson nekik egy az általuk megszokottnál magasabb szintű alternatívát. Az élet közönséges elfoglaltságai közepette találkozhatunk Jézussal, hogy csatlakozzunk az áldások és támogatások igazi Forrásához, az Ő áldozatkész és engedelmes életéhez. Csak arra van szükségünk, hogy bátran elsajátítsuk az Ő látásmódját, és aszerint járjunk el. Amennyiben elfogadjuk az ajánlatát, nemcsak a szomjunkat fogjuk oltani, hanem nagyon sok ember szomját is, akik általunk megismerhetik az üdvösség forrásának áldott, hűsítő hatását.
Hol van az a legközelebbi hely, ahol meríthetek az élet vizéből saját lelkem és a körülöttem élő lelkek érdekében?