Kémlelés

 „Küldj férfiakat, hogy kémleljék meg a Kanaán földét, amelyet én adok Izráel fiainak.” – 4Móz 13:3

Izrael készült belépni a megígért földre, vagy legalábbis készülnie kellett volna, ezért isteni utasításra Mózes kémeket küldött Kánaánba. Noha az országot Isten adta Izraelnek, a vezetőknek mégis stratégiát kellett készíteniük, ehhez azonban adatokra és katonai információkra volt szükségük. 
A Kánaánba küldött kémek saját látásmódjukra és hitükre hagyatkoztak, amikor megfigyelték mindazt, amire Mózes utasította őket. Legtöbbjüket megdöbbentették a városok megerősített falai, a városokat védő katonák sokasága, kinézete és fegyverzete. Hitetlenségük és félelmük azt sugallta, hogy még nem érkezett el a sikeres ostrom ideje. 
Józsué és Káleb azonban másképp látták a dolgot. Nem sokkal az eset előtt alkalmuk volt látni a kánaáni államvárosoknál sokkal hatalmasabb birodalom legyőzését, amikor Isten kiszabadította Izraelt a fogságból. Ők ketten lelkesek voltak és hittek, készen álltak átkelni a Jordánon, hogy birtokba vegyék a földet. 
A kémlelés sokkal szubjektívebb tapasztalat, mint azt képzelnénk. Bármennyire is szeretnénk tárgyilagosak lenni és részrehajlás nélküli eredményt elérni, az általunk készített jelentéseket nagymértékben befolyásolják saját felfogásaink és vágyaink. 
Ha valaki a földi élet lassú és hosszadalmas megjelenésére keres bizonyítékokat – az evolúciót igazolandó –, a talált kövületeket ebből a szemszögből fogja értelmezni. Azok számára viszont, akik a teljes világot érintő özönvíz létezésére szeretnének meggyőző bizonyítékokat találni, még az is megtörténhet, hogy az otthonuk közelében levő egyszerű patakmeder is elég lenne bizonyíték gyanánt. 
Ha a lehető legtárgyilagosabb akarok lenni egy tudományos jelentés elemzésében, milyen mértékben kell kritikusan gondolkodnom?