2023. április 21., péntek
Evangélium
„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívő üdvösségére.” – Róm 1:16
Az „evangélium” szó jelentése „jó hír”. Ez a kifejezés azonban egy olyan valóságra utal, amelyet Pál apostol Isten hatalmának nevez, mely képes hit által megváltani bárkit, aki megfelelő módon gyakorolja hitét.
Az evangélium legfőképpen az emberek szükségletei fölé hajoló Isten jóságát és szeretetét bemutató hír, mely képes a sötét jövőképet reményteljes jövőképpé változtatni, megnyitni előttünk annak az új égnek és új földnek a látványát, amelyet minden népből, nyelvből és ágazatból származó emberek fogják benépesíteni. Ők nem azért jutnak majd a mennybe, mert sikerült kifizetniük a belépőjegyet, hanem mert Isten jó, és irgalmat tanúsít azok iránt, akik teljes szívből keresik Őt. Nem azt kérte tőlük, hogy fedezzék az áthelyezésükkel járó költségeket, hanem azt, egyezzenek bele, hogy Isten átutalja a „számlájukra” a Jézus által már kifizetett váltságdíjat.
A lélekbe befogadott evangélium olyan erőt képvisel, amely a régi, önzéssel és gonoszsággal teli vágyakat az igazság, a feddhetetlenség és nagylelkűség buzgó keresésévé változtatja. Az evangélium mennyei mintára alakítja át az életet. Ez a lelki megújulás hozza a lélekbe a megváltás örömét, amit azonban az egyén nem „fogyaszthat” el önző módon, egyedül: tovább kell adnia, hogy mások életére is áldás és világosság áradjon.
Az evangélium ereje azonosul a befogadó lélek nehézségeivel és szükségleteivel. A Mester azt mondta a bélpoklos Simonnak, hogy akinek sok bocsáttatott meg, az jobban szeret. A mennyországban azok lesznek a leghálásabbak, akiknek sok bűnük töröltetett el. A szentek igazságos cselekedetei a kapott megbocsátás iránti hálából táplálkoznak, és ezáltal adósaivá válnak Istennek, ki megváltotta őket a haláltól és a bűntől.
Általában mi az, ami miatt szégyenkezem az emberek előtt az evangélium ügyéért? Hogyan lehetnék büszke hitem sajátságos vetületeire?