Szépség

 „Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket…?” – Mt 6:30

A mezőt díszítő fű és virágok láttán a tiszta és természetes szépség hatása kerít hatalmába. Ez a szépség teljes mértékben eltér az ember által alkotott dolgok szépségétől. A természet szépsége önmagában is elégséges érv arra nézve, hogy van egy Tervező, aki színt, illatot és érzékenységet adott mindannak, amit alkotott, és amit folyamatosan most is életre kelt. 
Mondhatnánk, hogy Isten kiváló esztéta is, hiszen Ő fektette le a szépség alapelveit. Tőle kaptuk a szépség modelljét, és arra bátorít, hogy mi is próbáljuk azt utánozni és népszerűsíteni. Az ilyesfajta szépség gyógyítóan hat az emberi lélekre. A természet ölén összhangban érezzük magunkat azokkal a törvényszerűségekkel és elvekkel, amelyek az isteni kormányzat alapját képezik. Amint a lélek összekapcsolódik a teremtett világ harmóniájával, ártatlan öröm lesz úrrá rajta. Az isteni teremtésbe való integrálódás pedig vágyat ébreszt a lélekben, hogy még közelebb kerüljön Teremtőjéhez. 
Az Isten által létrehozott szépség biztos, és igazságban, feddhetetlenségben és erkölcsi értékekben gazdag alapot képez a lélek tapasztalatai számára. Ezáltal az isteni mű szépsége hozzájárul a lelki élet fejlődéséhez, gazdagságot, mélységet és titokzatosságot nyújtva neki, aminek eredményeként a lelki foglalatosságok egyre vonzóbbá, ösztönzőbbé válnak számára. 
A mező virágainak szépsége hozzájárul a lélek belső békéjéhez és ahhoz a lelki jóléthez, amelyre ösztönösen vágyunk. Ebbe a kegyelmi állapotba jutva megszületik a lélekben a vágy, hogy felfedezését másokkal is megossza. Öröme azonban ismeretlen marad mások számára, ha nem foglalkozik vele. Ezért mondja a Mester: „Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek…” (Mt 6:28). 
Melyik lenne az a legkézenfekvőbb módszer, amely által – a természet szépségeiből tanulva – fejleszthetném személyes tapasztalataimat és ismereteimet?